Móricz napok 2026. - Pályaorientációs nap
Iskolánk pályaorientációs napján, 2026. május 28-án tanulóink számtalan izgalmas és élményekkel teli programon vehettek részt.
A napot Cservenyák Bernadett rendőrszázados drogprevenciós előadása nyitotta, majd önvédelmi bemutató következett Kiss András, Balogh Bence, Bedő Balázs és Czomba Zoltán közreműködésével.
Ezt követően a tanulók forgószínpadszerűen különböző szakmákkal és járművekkel ismerkedhettek meg. A Demecseri Önkéntes Tűzoltó Egyesület részéről Jakab László és Halász Sándor mutatta be a tűzoltóautót és a tűzoltók munkáját, míg a Dombrádi Rendőrőrs részéről Nagy István ismertette meg a gyerekekkel a rendőri hivatást és a rendőrautót. Emellett László Gábor a motorjait hozta el megmutatni a gyerekeknek, Tóth Sándor polgármester úr és a Pátroha Községi Önkormányzat egy traktort bocsájtott rendelkezésünkre, valamint Végvári Győző László látványos kutyás bemutatóját is megtekinthették diákjaink. 


Nagy örömünkre a kisvárdai Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola pedagógusai és diákjai interaktív szakmabemutató foglalkozásokkal készültek tanulóink számára. A gyerekek betekintést nyerhettek a szépészeti, kereskedelmi, turisztikai, egészségügyi és szociális ágazatok világába, sőt több tevékenységet ki is próbálhattak: hajfonást, sminkelést, vérnyomás- és vércukormérést, újraélesztést, süteménykészítést, pénztárgép használatot, valamint kisgyermekgondozási feladatokat is. 


A nap zárásaként László Gábor motoros bemutatója aratott hatalmas sikert a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt.
Külön öröm és büszkeség számunkra, hogy a középiskolás diákok többsége, valamint a meghívott szakemberek közül is sokan pátrohaiak, vagy valamilyen módon kötődnek községünkhöz.
Köszönjük minden vendégünknek és közreműködőnknek, hogy hozzájárultak ehhez a tartalmas, élményekkel és mosolyokkal teli naphoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése